Nate

Oh, nem tudtam, hogy ittas állapotban, az embernek, vagy vámpírnak vagy mi a franc vagyok, ilyen gyorsan teljesül minden kívánsága. 

Még egyszer utoljára végig húztam a szívószál lekerekített végét az "M" betűn, majd elnéztem jobbra, amerről egy igencsak ismerős hang ütötte meg a fülemet. A kocsma sörtől, whiskytől és dohánytól átitatott levegőjét, most valami egészen más illat váltotta fel. Ezt a kellemes, édeskés vanília illatot ezer közül is felismertem volna. Nem lehetett valóságos, hogy Viviana valóban ott állt mögöttem, és az én nevemet ejtette ki kívánatos ajkain. Szánalmas volt, hogy mikre nem képes az agyam. Hitetlenkedve nevettem fel, majd játékosan arcomat oldalra hajtottam, és egy apró puszit leheltem az odaképzelt kézfejre, ami túl puha volt és túl Viviana illatú. Akkor sem hiszem, hogy ő még megkeresne. Baromság, az se izgatná, ha éppen most vágnám le a lábaimat, hogy az éjszaka újakat növesszek. Vagy más testrészemet... 

Most pedig ki kell derítenem, hogy valóban csak képzelődöm-e, vagy valóban itt van Viv. Elhomályosult tekintetemet a lányra emeltem, kezemet pedig szinte hozzá sem érintve bőréhez végig húztam törékeny arcélén. Érintésem azonban egy pillanat alatt váltott kapkodóvá, és szinte éreztem, ahogy a kezeim közé vont lány szíve egy elszalasztott dobbanás után már egy másodperc alatt a dupláját veri. 

- Niel - haraptam rá alsó ajkamra, majd egyre közelebb hajoltam hozzá. Eszemágában nem volt megcsókolni, sőt, még túl mohón érintéseimmel sem akartam falni testét. Keresztnevét pedig nem azért nem használtam, mert elfelejtettem, dehogy. Szánt szándékkal mondtam leánykori családnevét. Az a sok pletykaújság, amit a napokban elolvastam ez miatt a barnahajú nőszemély miatt, mind azt ajánlotta, hogy tegyek úgy, mintha észre se venném jelenlétét, vagy csak apró gesztusokat tegyek felé. Hát én a másodikat választottam.

- Mit keresel itt? Másra vártam - mondtam gőgösen, majd mentettem a menthetőt és a sót egyszerűen lefújtam a pultról. 

- Te sem hozzám jöttél igaz? - kérdeztem halkan. Miközben beszéltem ajkaink össze-össze értek. Pillantásom szája és szemei között kapkodtam, de még mielőtt elkaphatott volna a hév, eltoltam magamtól. Szóval még is itt van. Ő.

Viv

Egy szál fehérneműben, elégedetlenül álltam a tükör előtt. Jobbra fordultam, aztán balra, aztán megnéztem magamat hátulról, végül megint szembe fordultam tükörképemmel. Ez megy már vagy tíz perce. Ez röhejes. Hisztérikusan dobbantottam egyet a lábammal. Ezt nem tudom elhinni!

 - Mi a baj kicsim? – karolta át a derekam valaki, aki igencsak híján volt a ruhának.

 - Ez! Ez itt a baj! – böktem rá a melltartómra. – Annyira… kicsik! – fakadtam ki dühödten. Most komolyan. Összementek a melleim. Nem, ez így nem igaz. Még nem akkorák, mint kellenének. Te jézusom, ez még rosszabb! Wááá, 19 éves koromban voltam először megelégedve a méreteimmel, most meg MEGINT itt állok kis csitriként, szúnyogcsípésekkel a csodás melleim helyén! Ezen még a push-up is nehézkesen segít!

 - Nincs velük semmi baj… - susogta a fülembe a mögöttem álló, miközben ujjai a melltartókapocs felé vándoroltak. Ingerülten löktem arrébb a kezét, majd trappoltam vissza a meglehetősen zilált ágyhoz. Felkaptam a széléről a még mindig helyén álló srác ruháit és odadobáltam neki őket, miközben én is magamra rángattam a sajátjaimat.

Még akkor is azon sokkhatás alatt voltam, hogy visszanőietlenedtem – jó szó mi? – mikor már a „D” betűs fiúka kezét fogva trappoltam le a lépcsőről. Hát őt… őt a könyvtárban fogtam. Egész cuki. És népszerű. Na meg lefoglal, így nincs időm a lelkiismeretemmel beszélgetni Nate miatt.

Mikor körbenéztem a Három Seprűben és felismertem a lépcsővel szemben ülőt, úgy engedtem el a mellettem álló kezét, mintha csak parázs lett volna. Remélem elég gyors voltam. Próbáltam észrevétlenül lépni Nate mögé, aki épp valamit nagyon alkotott. Méghozzá a nevemet. Ohh, a francba…

 - Nate… - érintettem meg a vállát. Részeg volt. Nagyon. Éreztem a szagán és a ködös tekintetén.

Outfit

Nate

- Engem mióta dobnak? Hikk... Mióta dönt úgy egy nő, hogy nem tudja elviselni a velem járó zűrzavart? Hikk... Velem nem is jár zűrzavar a rohadt életbe már! - üvöltöttem kikelve magamból, és a kezem ügyében lévő vastagfalú üvegpoharat erővel neki vágtam a legközelebbi téglával mintázott, üres falszakasznak. Második otthonommá vált ez az aprócska kocsma, ugyanis lassan egy hete itt kezdem a napjaimat, és este kilenckor itt is fejezem be. Talán borzalmasan hangzik a dolog, de aki tisztában van az előzményekkel és az érzéseimmel, máris megért. Pontosan ezért nem lettem még kirakva innen, mert a főnök itt ül tőlem körülbelül egy karnyújtásnyira, na jó van az kettő is, hiszen egy nő őt is lapátra tette, mert nem volt elég nagy a micsodája. Tényleg, én ezt még soha nem kérdeztem meg Vivianatól. Lehet engem is azért hagyott el, mert nem tudtam kellőképpen kielégíteni? Pedig rám odalent még nem volt panasz. De lehet az évek engem is megcsonkítanak vasfogaikkal. Áh, nem kizárt. Viviana mindig is az a fajta nő volt, akit eszméletvesztésig lehetett szeretni, szószerint értendő eme kijelentésem. És valószínűleg nem kis részem volt abban, hogy sokszor ájultan feküdt mellettem az összegyűrt lepedőkön. 

Milyen problémákat okozhattam én neki, ami miatt nem bírná ezt még egyszer elviselni? Fogalmam nincs. Megmondtam neki, hogy nem akarok gyereket, nem fogom kényszeríteni, hogy szüljön nekem kölköket. Nem is tudta, hogy néha nem halálfaló gyűlésen voltam, az meg a másik, hogy most valószínűleg már nem mennék vissza gyilkolászni. Erre most Viviana elhagy, mert neki más pasi kell. Hát ne kelljen neki más pasi. Én lehetek az egyetlen férfi az életében. Csak tudnám, mit tegyek vele, hogy ezt ő is így lássa, hiszen egy hete azt sem tudom mit művel. Ki tudja nem-e állt le valami suhanccal, aki ebben a pillanatban okoz fájdalmat neki?! Én soha nem bántottam, na jó, ez azért túlzás, de csak addig voltam erőszakos, ameddig ő azt élvezte. És én tudom, hogy mindig élvezte... Hikk, már gondolatban is csuklok. Nem jó ez így, az alkohol elvizesíti a gondolataimat. 

Miután lenyugodtam visszakönyököltem a pultra és kiszórtam magam elé egy nagy adag sót, majd egy csíkos szívószál segítségével egy nevet kezdtem írni a fehér kristály tömegve: "VIVIM"