Milyen jó is lenne, ha tudnék gyilkolni a pillantásommal. De bárhogy erőlködök ez itt előttem, csak nem akar holtan összerogyni. Tényleg kezdek ideges lenni, hogy már másfél órája semmi nem úgy megy, ahogy azt én kigondolom. 16 éven keresztül tökéletesen meg voltam elégedve azzal mit megtehettem (nagyjából mindent), erre most feltámasztok, megjegyzem véletlenül, egy 250 éves hullát és minden elromlik! Haza akarok menni, lefeküdni a puhi ágyamba és, mikor felébredek azt gondolni, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt!
Villámló tekintettel bámultam a bárgyún vigyorgó alakra. Már vagy tíz perce szótlanul vigyorog és fogalmam sincs, hogy miért. Akkor szépen gondolatot olvasunk. ………. Lehet, hogy ezt nem kellett volna.
- Mindenkit fel akarsz támasztani? Igen? Tényleg? Mi lenne, ha inkább nem akadékoskodnál tovább és te mennél vissza hozzájuk?! – próbáltam nyugodtan beszélni, de mint mindig ez most sem jött össze. Pedig én annyira reménykedtem, hogy egyszer majd kiderül, hogy Darren idegeit örököltem! Prüszkölve felnevettem, mikor arról kezdett áradozni, hogy majd megint betör a népszerűek körébe és ő lesz a sztárjátékos.
- Már megbocsáss, de még mindig 250 évvel később vagyunk. Semmit nem tudsz a korról. Nincs olyan témád, amivel bevágódhatsz. És egyébként is. A mostaniak nem tűrik a konkurenciát, főleg nem úgy, hogy lerí rólad: egy dzsigoló vagy. – húztam gonosz mosolyra ajkaimat, ami viszont nagyon gyorsan le is hervadt.
- Persze, beszélgess csak apámmal. Szerintem még levegővételre se lenne időd, máris halott lennél. – vontam vállat. Miért olyan nehéz megértenie, hogy Damon teljességgel beszámíthatatlan, ha rólam van szó? Szerintem nagyon lassú ez a gyerek. És úgy vigyorog, mint valami gyengeelméjű.
- Hatodév, Mardekár. Az isten szerelmére értsd már meg, hogy sokkal jobb neked is, ha most szépen visszafekszel a sírodba! Nem tudsz semmit! Ha meg vissza is jössz elég sokat fogsz sínylődni, mert képtelen leszel a csúcsra törni! 250 év, felfogtad végre?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése