Destiny

 - Inkább úgy mondanám, hogy eszébe jutott, hogy a válás sokkal kulturáltabb, mint kurvát játszani. – mosolygott még mindig Darren. Én ilyen idegeket akarok! De nincs! Miért nincs?!

 - Befejeznétek? Köszönöm! – álltam fel a kanapéról, majd letettem az üveget az egyik kisasztalra.

 - Te – fordultam Darrenhez – nagyon jól tudod, hogy nagyon utálom, ha a jelenlétemben szapulod Zoet, még ha meg is érdemli. És te… - pillantottam az idióta felé, akit feltámasztottam. – mi lenne ha végre moderálnád magad és felfognád, hogy csak egy egyszerű, gyenge, hasznavehetetlen halandó vagy?! – kiabáltam. Mondom én, hogy cseppet gyenge idegzetű vagyok. Segáz…

Természetesen Darren tovább vigyorgott, felállt, azt asztalától és odalépett a könyvespolchoz.

 - Valószínűleg, ha Abigail könyvében nem volt más megoldás, akkor csak az az egy maradt. – mondta. – Vagyis nem tudok segíteni.

 - Már én is rájöttem, hogy nem tudom máshogy visszaküldeni. A segítségnél igazából arra gondoltam, hogy… segíthetnél elmondani apámnak? – előhalásztam a legmeggyőzőbb vigyoromat, amit még anyámtól lestem el, majd hatalmasakat pislogva bámultam Darrenre.

 - Nem. – Istenem, ezt a lehangoló választ! Mi az, hogy nem?! Oké, akkor hisztizzünk… Türelmetlenül dobbantottan egyet a lábammal, miközben dühösen nyöszörögtem. – Kár próbálkozni. Már nem vagy olyan aranyos, mint 5 évesen. – vigyorodott el gúnyosan, miközben visszaült a székébe. Hát ez jó… akkor mégis mi a francot kéne tennem, mondja már meg valaki!

 - De hát… Engem ki fog nyírni!

 - Egyszerűen ordítozni fog veled egy sort. Már csak azért is, mert kiszöktél otthonról az éjszaka közepén. És hidd el, az nem lesz mentség, hogy azt mondod miatta-itt megvetően pillantott Natere- mentél ki.

 - Szóval azt mondod menjek haza és mondjam neki, hogy:” Szia apuci, feltámasztottam egy 250 éves hullát, akit eleve életében is utáltál, nem lehet visszaküldeni és velem akar jönni a Roxfortba! Örülsz?” Van egy olyan sanda gyanúm, hogy menten agyonütne. – morogtam bosszúsan.

 - Inkább akkor mond el, mikor Kiara is ott van. A húgaidat viszont tartsd távol, mert tudod hogy roppant kárörvendőek. Küld át őket, mond nekik, hogy majd mutatok valami újat. – mondta, de már megint beletemetkezett a papírjaiba. – Ja, és mond meg Damonnak, hogy az ausztrál vámpírokkal képtelenség tárgyalni. – tette még hozzá, majd intett, hogy mehetünk. Karon ragadtan Natet, majd kivonszoltam a szobából és becsaptam magunk mögött az ajtót.

 - Persze… megmondom. Mert pont az ausztrálok körül forognak a gondolataim, mikor életem legnagyobb lecseszésére számíthatok… - morogtam. – Nem megyünk innen sehova. Tökéletesen biztonságban érzem magam itt. – motyogtam, miközben belökdöstem a mellettem sétáló srácot az egyik ajtó.

 - Itt maradunk. – jelentettem ki határozottan, miközben elterültem az ágyon és belefúrtam fejem a hatalmas párnába. – Meg fog ölni…