- Te teljesen hülye vagy?! Elrohadt az agyad ennyi idő alatt?! – horkantam fel gúnyosan. – Nem-mehetek-ki-a-házból-reggelig! – szótagoltam ingerülten, miközben lecsaptam a könyv fedelét. Mikor meghallottam hangját közvetlenül a hátam mögül, ijedten ugrottam egyet, majd villámló tekitettel fordultam felé.
- Eszem ágában sincs háziállatot tartani! - sziszegtem összeszorított fogaim közt, majd a vaskos könyvet belöktem az ágyam alá. Ez tiszta hülye… Sokkal egyszerűbb lenne, ha valahogy kinyírnám nem? De én nem tudok embert ölni… Egy vámpír aki nem akar ölni. Abnormális. Harmony meg Hope már 7 évesen kinyírtak valami pasast, én meg itt vagyok 16 évesen és még életemben nem jutottam úgy vérhez, hogy bántanom kellett volna valakit. Inkább megvártam, míg valaki elvégzi helyettem a piszkos munkát és tasakokból étkeztem. De ez a pasi előhozza belőlem a vadállatot és gyilkolási hajlamaim támadnak. Pedig, hogy rajongtam érte a képek által! Na, erre mondják azt, hogy ne a borítóról ítélj. Hát igen… a helyes pofi egy idiótát takar, legalábbis eddig ezt tudtam leszűrni. Egoista barom. Te édes… Azon kaptam magam, hogy pillantásom izmos vállairól, formás hátsójára kúszik. Te szent atyaúristen! Gondolatban jól felpofoztam magam, majd rémülten rohantam utána, mikor kinyitott az ajtót. Amilyen gyorsan és halkan csak tudtam becsaptam az ajtót, hátamat pedig nekivetettem.
- Te seggfej! Meg akarsz halni?! Megint?! Már elnézést, de a fővérszívó házában vagy te idióta! Ugye, nem gondolod, hogy nincs senki rajtunk kívül?! Tele van őrökkel az egész! – ziháltam rémülten. Egy hajszálon múlott, hogy lebukjunk.
- Jobbat tudok a hopponálásnál. – sóhajtottam megadóan. Inkább húzzunk innen, mint hogy még egyszer ilyet csináljon… Nem akarok meghalni, az biztos. Vonakodva belé karoltam, majd lehunytam smaragdzöld szemeimet és a londoni temetőre koncentráltam. Pár másodperc múlva a hűvös szoba hőmérséklete helyett a langyos nyári szél melege csapott az arcomba. Elengedtem Nate karját, majd karba font kezekkel álltam meg.
- Ez az. – böktem állammal az előttünk fekvő sír felé, ami még 250 év után is tökéletes állapotban volt, hála a különböző bűbájoknak. – Fel akarod túrni a saját sírodat? Gusztusos, mondhatom… - morogtam, majd közelebb léptem a kőtáblához, ahol az idősebb Nate fényképe, mellette pedig a már oly sokat emlegetett Vivianáé is.
- Ez a nő még ennyi idősen is ilyen szép volt?! – sziszegtem magam elé felháborodottan. Nagyon jó… Hogy szerezzem meg így azt az érzelmi köteléket, ha itt van ez a… ez a… nőszemély?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése