- Most így kipihenve átgondoltam a dolgokat - magyaráztam Destiny-nek és közben hajamat állítgattam a tükörben. Nem vagyok az az ijedős fajta, de láttam én már olyan apákat, akiknek az elég volt, hogy küldtem egy sármos mosolyt a kicsi lányuk felé. Különben is. Nem tehetek arról, hogy élek. Megint. Igaz, hogy nagyon örülök neki, de nem könyörögtem életért. Nem engem kell kérdőre vonni. Komótos léptekkel visszasétáltam a szobába, majd az ajtófélfának támaszkodva az öltözködő lányt kezdtem figyelni. Apuci pici lánya. Hát, már egyáltalán nem látszik olyan kis védtelennek és esetlennek, mint azok a lányok, akik még apjuk kezét fogva sétálnak az utcákon, nehogy valaki bánthassa őket. De ennek a csajnak a külseje megkövetelte, hogy az ember fejében, perverz fantáziájának szüleményei, megkárosítsák józan ítélőképességét. Pedig feleslegesen képzeltem már el Destinyt mindenféle pozícióban magam alatt, ugyanis rokonok vagyunk. Valamilyen szinten.
- Szóval - köszörültem meg ismételten torkomat. - Lehet, hogy nem lenne olyan jó ötlet Damonnak elújságolni, hogy visszatértem. Azok alapján, amiket meséltél, hidegvérrel gyilkolna meg, majd küldene vissza a múltba. És mint azt már oly annyiszor elmagyaráztam, semmi kedvem nincs visszatérni a síromba. Már csak tíz nap van, amíg elkezdődik a Roxfort. Utána nem fogok nálatok vendégeskedni. De addig nem akarom, hogy valaki, jelenesetben kedves apád, keresztbe húzza a számításaimat - magyaráztam Destinynek, egyre vehemensebben, ugyanis nem látszott túl sok megértés arcán. - Szépen megvárjuk, míg Damon lelép vámpíroskodni. Aztán te hazamész, kitalálsz valami tökéletes hazugságot, hogy miért is nem találtak szeretett húgaid az ágyacskádban, aztán ide visszajössz értem. De semmi esetre sem számolsz be Kiarának sem arról, hogy itt vagyok. Meg se említed, hogy találkoztál velem. Tényleg nem akarok visszamenni - lépdeltem közelebb hozzá és lebiggyesztettem ajkaimat.
- És gondolj bele. Ha megölnének, a nappalitok közepén, valakinek a véremet is fel kellene takarítania a márványpadlóról. Bármiben lefogadom, hogy te lennél az, akinek büntetésképpen egy undormányos ronggyal a kezében fel kellene sikálnia a padlót. - Kezét enyémbe fogtam, majd hüvelykujjammal végig simítottam néhányszor selymes, hófehér bőrén. - Kár lenne a gyönyörű kacsodért - húztam sexy vigyorra számat, majd nyomtam egy apró csókot kézfejére. Csak sikerült meggyőznöm...
- Szóval - köszörültem meg ismételten torkomat. - Lehet, hogy nem lenne olyan jó ötlet Damonnak elújságolni, hogy visszatértem. Azok alapján, amiket meséltél, hidegvérrel gyilkolna meg, majd küldene vissza a múltba. És mint azt már oly annyiszor elmagyaráztam, semmi kedvem nincs visszatérni a síromba. Már csak tíz nap van, amíg elkezdődik a Roxfort. Utána nem fogok nálatok vendégeskedni. De addig nem akarom, hogy valaki, jelenesetben kedves apád, keresztbe húzza a számításaimat - magyaráztam Destinynek, egyre vehemensebben, ugyanis nem látszott túl sok megértés arcán. - Szépen megvárjuk, míg Damon lelép vámpíroskodni. Aztán te hazamész, kitalálsz valami tökéletes hazugságot, hogy miért is nem találtak szeretett húgaid az ágyacskádban, aztán ide visszajössz értem. De semmi esetre sem számolsz be Kiarának sem arról, hogy itt vagyok. Meg se említed, hogy találkoztál velem. Tényleg nem akarok visszamenni - lépdeltem közelebb hozzá és lebiggyesztettem ajkaimat.
- És gondolj bele. Ha megölnének, a nappalitok közepén, valakinek a véremet is fel kellene takarítania a márványpadlóról. Bármiben lefogadom, hogy te lennél az, akinek büntetésképpen egy undormányos ronggyal a kezében fel kellene sikálnia a padlót. - Kezét enyémbe fogtam, majd hüvelykujjammal végig simítottam néhányszor selymes, hófehér bőrén. - Kár lenne a gyönyörű kacsodért - húztam sexy vigyorra számat, majd nyomtam egy apró csókot kézfejére. Csak sikerült meggyőznöm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése