- Hogy mit akarsz csinálni? - pislogtam rá értetlenül, majd figyeltem, ahogy ide-oda lapozgatja a kezében azt a könyvet. Azokban a könyvekben soha nem írtak semmi normálisat. Különben is. Engem nem azért élesztettek fel, hogy utána vissza is küldjenek a múltba. Hát nem akarok meghalni. Én élvezem az életemet. És most újra élvezni fogom. Még hogy visszaküld. Nevetséges. Mondjuk ha azt nézzük, hogy az a könyv hozott ide... akkor az a könyv az egyetlen, ami visszaküldhet abba a rohadtul kényelmetlen koporsómba. Vissza nem megyek. Használhatatlanná teszem a könyvet és maradhatok. Még mindig megmásíthatatlanok az ötleteim.
- Na, Cicabogár, tisztázzunk valamit - sóhajtottam lemondóan, majd egy egyszerű mozdulattal kikaptam kezéből a vastag könyvet és felpakoltam a könyvespolc legmagasabb fokára. Itt csak nem éri el. - Ha valakit feltámasztassz, valószínűnek tartom, hogy nem vágyik vissza a halálba. Hát engem sem ejtettek a fejemre. Maradok - csaptam össze tenyereimet és elővettem legmegnyerőbb mosolyomat.
- Inkább keressünk nekem valami ruhát. Meg kaját. Éhes vagyok - mondtam a lánynak, de ahogy megláttam, hogy vért kortyolgat egy undorító műanyag tasakból, felfordult a gyomrom. - Elment az étvágyam - fintorodtam el. Utoljára a húgomat láttam vért inni vacsorára. Hát azóta kihagyom az ilyen étkezéseket. Mi az hogy megkóstol? Persze, jó hogy nem csapol meg. Fujj. Képes lenne megszúrni valami tűvel, hogy fájdalmat okozzon.
- Destiny, nyugi- suttogtam a lánynak. - Biztos nagyon lehengerlő látványt nyújtok így lepedőbe csavarva és minden álmodban így jöttem elő... tényleg, mit is keresek én tulajdonképpen itt? - vontam fel érdeklődöen szemöldököm és hanyagul neki dőltem egy üres falszakasznak. - Egyáltalán, honnan ismersz? Na, egészen kíváncsi lettem. Halljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése