Nathaniel

Így jobban belegondolva... tökéletes ötlet. Visszamegyek a Roxfortba. Ismét ott lehetek, ahol leéltem a fél életemet. Esküszöm, feltámasztom a többieket, és minden úgy lesz, akárcsak régen. Destiny vérét egy kicsit lecsapolom, aztán szerzek róluk néhány képet, belemártom őket a vörös löttybe, aztán felülünk a vonatra és elutazunk Roxfortba. Már szinte látom magam előtt, ahogy Brendonnal, meg Sebastiannal járjuk a folyosókat és a csajok már egy pillantásunkót összeesnek. Hát igen. Ez az élet való nekem. Szükségem van arra, hogy körül rajongjanak. Ez Destiny-nek is leeshetne. De majd szépen megértetem vele, hogy értem igenis rajongani kell. Ha megjelenek sikongatni, és olyan csillogó szemekkel kell meredni rám, miközben beszélek, hogy én jöjjek zavarba. Na jó, még soha nem jöttem zavarba egyetlen nő pillantásától. Vagyis ez így nem igaz, mert kedves anyósom és anyám tekintetétől rendszerint zavarban voltam. Szegények. Őket is feltámasztom. Mi az nekem? Hiszen, ha minden igaz még mindig én vagyok a halálfaló vezér is. Mondjuk lehet nem kellene a képemen egy széles vigyorral beugrálnom a kastélyba és elkiáltani magam, hogy: Csá Hali-falikáim megjött apuci. Lehet, hogy helyben kinyírnának. Na se baj. Először meghódítjuk az iskolát, aztán pedig újra szervezem a Halálfalókat. Remek lesz. 

- Én. Veled. Vissza. Roxfortba - röhögtem fel gúnyosan a lány csodálkozásán. - El se fogod hinni, mennyire jól fogjuk érezni magunkat. Főleg én. De te is kellesz a boldogságomhoz - kacsintottam rá, de arról az aprócska tényről, miszerint még mindig Nathaniel Hemsworth vagyok, teljesen megfeledkeztem. - Ne hangolj már le. Élek. Egész isteni lényem itt áll előtted. Miután szereztünk pálcát, szerzünk nekem nevet is. Majd megkérem Damont, fogadjon örökbe. Testvérek leszünk - húztam gúnyos vigyorra ajkaimat. - Szóval hugicám. Örülök, hogy előszeretettel járklálsz a trófea terembe. De hát, mindent az iskoláért. Akkoriban én voltam a Mardekár ház legtökéletesebb fogója - húztam ki magam büszkén. - Az már más, hogy azóta se szedtek össze még egy ilyen Merlin adta tehetséget. De majd most. Ismét megnyerem a Mardekárnak az összes meccset - Ezüstszürke íriszeim ragyogtak a boldogságtól és legalább annyira izgatott és boldog voltam, mint egy kisfiú mikor megkapja első seprűét.

- Hanyadikos is vagy? És még mindig nem válaszoltál melyik házba vagy beosztva. Csak ne a Hugrabugba. Mondjuk, azok a kis nyomoroncok világéletükben oda voltak értem. Elég volt kacsintanom és leestek a székről. A Hollósokról ne is beszéljünk. Kivillantottam tökéletes fogsoromat és már hozták is a táskám, megcsinálták a házim - ábrándoztam, miközben felvettem a földről a képet, amin Viviana volt. Pár percig meredten néztem, majd messzire elhajítottam. Most ő nincs itt.