Destiny

Soha többet. Soha. Soha többet nem utazom egy kabinban Natel. Órákon keresztül kellett hallgatnom az öntelt fecsegését arról, hogy milyen volt a Roxfort akkor, mikor még ő járt oda. Nem is értem miért hagy ez engem hidegen…

Aztán az évnyitó vacsora még rosszabb volt. A hülye libák egész idő alatt arról faggattak, hogy ki az ott mellettem.

Most meg az elsőévesek itt koslatnak utánam és mindjárt kiszárad a szám, annyit beszéltem már. Tényleg röhejes, hogy kineveztek prefektusnak. Nem is akartam az lenni.

 - Balra találjátok a fiúk, jobbra pedig a lányok hálótermeit. A csomagjaitok már az ágyaitok mellett várnak benneteket. Holnap reggel fél kilenckor kezdődnek az első óráitok, a reggelit előtte ejthetitek meg. Ha bármi kérdésetek lenne, nyugodtan szóljatok nekem vagy Perkinsnek. – intettem prefektus társam felé, aki szokásához híven a kanapén fetrengett és hangosan csámcsogott a rágóján. Megvártam, amíg minden háztársam elindul a saját hálóterme felé, aztán én is megindultam már rég áhított smaragdzöld ágyneműs ágyam felé, mikor meghallottam Nate hisztis hangját. Kelletlenül elfintorodtam, majd feltrappoltam hozzá a fiúk folyosójára.

 - Mivan? – csattantam fel. Erre a napra már nagyon elegem volt belőle. Csak az ágyamra vágyok és, hogy mindenki hagyjon békén. Lefárasztották az agyamat ma. Kezdve apámmal, aki hajnali négykor felébresztett, hogy arról papoljon nekem, hogy 20 méternél egy lépéssel sem mehetek közelebb Natehez. Jó vicc. Unottan pillantottam az ajtóra ami előtt ácsorogtunk. Hatalmasra tágultak a szemeim, majd megráztam a fejem.

 - Nem. Válassz magadnak más helyet. Én ide be nem teszem a lábam. – megkocogtattam a névtámlát, majd karba font kézzel néztem az előttem álló srácra. Naná, hogy pont a legproblémásabb helyet találja meg magának. Miért is tenné könnyebbé nekem? De teljesen mindegy, mert ide aztán nem fog bemenni.

 - Tehát, szépen elhúzunk az ajtójuk elől, mielőtt ki találnak jönni onnan és nekem végem. Érted?! Tünés! – elkezdtem lökdösni a srácot a folyosó másik vége felé, mikor kinyílt az ajtó. Ó, hogy azt a jó büdös…! Villámgyorsan ugrottam be Nate háta mögé és csak a válla mögött mertem kikukucskálni az ajtóban álló srácra.

 - Welles? – szinte keresztülnézett Naten. Hatalmasat nyeltem, majd szégyenlősen elmosolyodtam és kinyögtem egy „Sziá”-t. Anyukám a mennyben, most ments meg innen! Ha jól emlékszem, még mindig nem vagyok a kedvence. Megköszörültem a torkom, majd megragadtam Nate karját és elkezdtem rángatni.

 - Bocsi, hogy hangoskodtunk,már itt sem vagyunk. – csipogtam 3 oktávval magasabb hangon. – Gyere már! – sziszegtem Natenek.