- A halálomra vagy kíváncsi? Hát az úgy volt... egy gyönyörű, félhomályban úszó, tágas, gyertyákkal megvilágított szobának a közepén egy hatalmas francia ágyon, selyem ágyneműk között lelt rám halálom. Legalább huszonnégy nő volt ott. És mindegyik csak engem akart. Aztán végülis halálra kényeztettek - jegyeztem meg gúnyosan. Egy percig még el is képzeltem, de aztán gondolatban fejbe vágtam magam és minden perverz fantáziától mentes gondolataim, visszakanyarodtak az ebédlő helyiségre, ahova lassan lépdeltünk Destinyel. Izzadt tenyeremet farmerom zsebébe rejtettem. Pálca nélkül még megvédeni sem tudom magam, és úgy fogok eldőlni a márványpadlón, mint egy darab kiszáradt fa. Hát, nem valami nekem való kivégzés. - Viccen kívül, a saját halálfalóim lázadtak fel, és a halálos átokkal végeztek velem. Talán ötvenéves sem lehettem - vontam meg hanyagul vállamat, majd ahogy megláttam Damont, ahogy kinézett az ebédlő ajtaján a szavak torkomra forrtak.
- Be kell vallanom valamit... - nyeltem egyet, majd kétségbeesetten Destinyre néztem. - Én félek a haláltól. Tizenhét évesen még nem voltam Halálfaló vezér, és nem voltam annyira bátor sem. Mi lenne, ha csak egyedül mennél be oda - Na, most rosszabb vagyok, mint egy hisztis kurva. Erőt kellene vennem magamon és büszkén viselkedni. Nem látszhatok gyengének. Az nem rám vall. Ahogy beléptünk a terembe, ahol legalább öt vámpír ült, ledermedtem. Most még én is képes voltam leolvasni az arcokról érzelmeket. Az a döbbenet, ami kiült némelyek arcára, szinte ijesztő volt. Annak azonban kifejezetten örültem, hogy Damon még nem fogta fel, hogy a lánya nem egyedül érkezett. Kiara szája viszont fülig ért és úgy kulcsolta össze ujjait, mint mikor a tizenéves lányok egymás tudtára adják, hogy szorítanak nekik, hogy sikerüljön meghódítani a kiszemelt férfi áldozatot. Legalább egy valaki, aki nem úgy nézett rám, mintha zöld bőr borítana, keresztbe szélesebb lennék mint függőlegesen, és csupán egy szemem lenne.
- Jó reggelt mindenkinek - köszöntem és észrevétlenül közelebb léptem Destinyhez. - Most még kifuthatunk ám - biztattam a lányt, de ekkor szembe találtam magam Damonnal. Arcizmaim megfeszültek és amennyire csak tudtam, magabiztosan kihúztam magam.
- Be kell vallanom valamit... - nyeltem egyet, majd kétségbeesetten Destinyre néztem. - Én félek a haláltól. Tizenhét évesen még nem voltam Halálfaló vezér, és nem voltam annyira bátor sem. Mi lenne, ha csak egyedül mennél be oda - Na, most rosszabb vagyok, mint egy hisztis kurva. Erőt kellene vennem magamon és büszkén viselkedni. Nem látszhatok gyengének. Az nem rám vall. Ahogy beléptünk a terembe, ahol legalább öt vámpír ült, ledermedtem. Most még én is képes voltam leolvasni az arcokról érzelmeket. Az a döbbenet, ami kiült némelyek arcára, szinte ijesztő volt. Annak azonban kifejezetten örültem, hogy Damon még nem fogta fel, hogy a lánya nem egyedül érkezett. Kiara szája viszont fülig ért és úgy kulcsolta össze ujjait, mint mikor a tizenéves lányok egymás tudtára adják, hogy szorítanak nekik, hogy sikerüljön meghódítani a kiszemelt férfi áldozatot. Legalább egy valaki, aki nem úgy nézett rám, mintha zöld bőr borítana, keresztbe szélesebb lennék mint függőlegesen, és csupán egy szemem lenne.
- Jó reggelt mindenkinek - köszöntem és észrevétlenül közelebb léptem Destinyhez. - Most még kifuthatunk ám - biztattam a lányt, de ekkor szembe találtam magam Damonnal. Arcizmaim megfeszültek és amennyire csak tudtam, magabiztosan kihúztam magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése