Nathaniel

Végre a kezemben tartottam azt a receptet, amiről annak idején, senki nem mert beszélni. Kipróbálni meg aztán főleg nem. Azt már meg sem kell említenem, hogy anyám és Stefani Kuk is ennek a bájitalnak a kísérletezése közben vesztették életüket. Most pedig a jól bevált módszerekkel, valaki, aki értett egykor az ilyen csoda bájitalok kifejlesztéséhez, gondosan leírta, mit, hogyan kell tennem, hogy ne rontsam el. Nem mondanám, hogy jó voltam valaha is bájitaltanból. Sőt, imádtam felrobbantani órán partnereimet. Nem az én tantárgyam volt, azt meg kellett hagyni. A szívem mindig is a Sötét Varázslatokhoz húzott. Nem mindenféle méreg kifőzéséhez. De! Ezért van itt Destiny. És mivel vámpír vér csörgedez ereiben, még bele se halhat. Ergo, ő fogja ezt megfőzni. 

Mégegyszer végig szaladtam szememmel a hozzávalók listáján, amit sikeresen össze is tudtunk szedni az iskola szertáraiban. 

- Figyelek - mondtam félválról, majd visszafordultam az üsthöz, amit Destiny immáron harmadik alkalommal tolt vissza a szekrénye mellé. - Mond, mert látom ugysem nyugszol, amíg nem szentelek neked egy percet az életemből. Felvont szemöldökkel hallgattam végig kifakadását. 

- Destiny, ha majd egyszer te is szerelmes leszel, amit ebből az örjöngésedből letudok vonni, hogy még soha nem voltál, akkor meg fogsz érteni. Szerinted van értelme élni, ha az, akit az életednél jobban szeretsz nincs melletted? Megsúgom neked, hogy olyan mintha tőből levágták volna a karodat. És ezen nem segít gyógyszer, mert egészen addig fáj, amíg vissza nem kapod... és nem vagyok mazochista, hogy bármilyen fájdalmat is eltűrjek. Sem lelkit, sem testit. És ha te nem vagy hajlandó segíteni, még nekem is megér egy próbát, hogy megpróbáljam feléleszteni Vivianat. Akiben bármennyivel is több méltóság, báj, kecsesség lett volna mint benne. Nem érzékeled a ribanc fogalmát, kedves Destiny... - köptem megvetően a lánynak, majd immár új pálcámmal visszareptettem az üstöt, és elkezdtem készíteni a bájitalt. Csak fel ne robbanjak...

Fél óra telhetett el, mikor már csak két hozzávaló szükségeltetett hozzá. Egy nő és egy férfi három-három csepp vére, melyeket egyszerre kellett a színtelen oldatban elkeverni. Pálcám segítségével magamhoz hívtam egy tört, majd tenyeremen ejtettem egy apró vágást. Már csak Destiny kell. 

- Nem akartalak az előbb megbántani. Csak annyira szeretném viszontlátni. De neked örökké hálás leszek. Még senkinek nem köszönhettem ennyi mindent mint neked. Úra élhetek. Ez fantasztikus. Szeretném meghálálni... - suttogtam, majd kezemet tarkójára helyeztem és közelebb húztam magamhoz, hogy arcunk csak pár centire legyen egymástól. - Kérhetsz bármit, most teljesítem.