Destiny

 - Ez nem volt vicces. Dawson már így sem szimpatizál velem túlzottan, ezután meg pláne… - motyogtam Nate újdonsült ágyán ülve, miközben ő elégedetten hajigálta be a ruháit a gardróbba. Az övé lesz az egész hetes szoba, mivel a többieket rövid úton kilakoltattam. Nem is értem, hogy miért segítek ennek az idiótának… Már réges rég itt kellett volna hagynom, hogy oldja meg egyedül a problémáit. De neeeem, mert nekem mindig valami tök értelmetlen dolgot kell csinálnom. Miért is ne bonyolítsam a saját életemet? Tök jó, dolog, nem? Hát nem.  Nekem annyira már nem jön be…

 - Akartam már kérdezni… találkoztál már Adavis tükrével? – kérdeztem, miközben felálltam az ágyról és lesöpörtem egy nem létező porszemet halványkék selyemblúzomról.

 - Tavaly találtam meg. Kíváncsi vagyok ugyanazt mutatja e most is, amit utoljára. – amit erősen kétlek, mivel Nate itt van. Szóval, jó lenne megtudni, mire vágyom most legjobban.

Elindultam a sötét folyosókon, miközben próbáltam előásni emlékezem legmélyéről, hogy melyik nem használt teremben is volt az a tükör. Fura egy tárgy az. Nem is biztos, hogy az igazat mutatja. Az meg végképp idegesítő, hogy nem tudom, mit lát benne a másik. Csak, ha elmondja. Ami általában nem túl valószínű. Mindenki szereti megtartani magának a legmélyebb vágyait. Én se repesnék az örömtől, ha kitudódna, hogy mit láttam.

Résnyire nyitottam az egyik ajtót, majd óvatosan beléptem rajta. Az tömény por miatt kénytelen voltam az arcom elé kapni a kezem, nehogy hangosan tüsszentsem el magam. Az oké, hogy prefektus vagyok, de nem biztos, hogy díjaznák, hogy az éjszaka közepén Adavis tükrét birizgálom, amiről elvileg nem is szabadna tudnom.  Se gond…

Odasétáltam a tükör elé, majd kicsit félve pillantottam tükörképemre. Keserű mosolyra húztam ajkaimat, mikor megláttam az lejátszódó apró jelnetet. Nem változott túl sokat.

 - Mit látsz? – kérdeztem a mellettem állótól, rá se nézve.