Nathaniel

Miután sikerült kipakolnom a hatalmas bőröndömből cuccaim nagyrészét, eldőltem az ágyamon, fejemet pedig  Destiny lábára helyeztem. 

- Mondták már, hogy csontosak a combjaid? Ezeken hogy lehet kényelmesen feküdni? - kérdeztem vigyorogva, miközben megpaskoltam a combját. - Ezen mindenképp javítanunk kell. 

- Hallottam már róla, és körülbelül 190 évvel ezelőtt, még bele is néztem. Felőlem mehetünk - mondtam pökhendin, majd én is felpattantam az ágyról. Nem voltak kétségeim affelől, hogy mit fogok látni a tükörben. Hiszen legbelül is nagyon jól tudtam, hogy mi az, amit a legjobban szeretnék. Ehhez pedig nem szükséges egy több évezrede összekovácsolt tükör, ami ugyan azt tudja megmutatni, mint amit én szeretnék. De amit én szeretnék, az már soha többé nem válhat valóra. Abigail ugyanis elzárta a könyvet. Így aztán nem lehet, hogy bárkit is feltámasszunk. Bele kell nyugodnom, és örülnöm, hogy egyáltalán én itt lehetek. Szapora léptekkel követtem Destinyt, miközben bementünk egy üres tanterembe, ahol csak egy régi, kovácsoltvas tükör ácsorgott magányosan. 

Megvártam amíg, Destiny a tükörhöz sétál, majd ökölbe szorítottam kezemet és mögé léptem. A várt kép jelent meg előttem. Viviana szorosan bújik hozzám és fejét mellkasomra hajtja. Igen, pontosan így képzeltem el a jelenetet. Pár percig még némán figyeltem ahogy lehunyja szemeit, és egyenletesen szuszog. Beleéltem magam a helyzetbe, epekedve néztem végig a lányon. Elképzeltem ahogy végig simítok a testén, de ahogy a tükörben is megindult volna kezem, valami másra lettem figyelmes. Viviana keze farmerom hátsó zsebéhez siklott, majd egy megsárgult pergamen lapot csúsztatott bele. Ebben a percben meghallottam Destiny hangját, így csak gondolatban megráztam fejem. 

- Őt - húztam kesernyés mosolyra ajkamat. - Vivianat. 

- És te? Mik a legmerészebb álmaid? - kérdeztem kajánul vigyorogva, és talárom alá csúsztattam kezemet, majd nadrágom hátsó zsebébe nyúltam, ahol meg találtam a cetlit. Szám enyhén szétnyílt a csodálkozástól, majd előhúztam a papírt és tenyerembe gyűrtem. Ahogy a tükörbe néztem, képmásom éppen vadul csókolta Vivianat. Még nem mertem elolvasni a papírt, de csak remélni mertem, hogy valami útmutatás van rajta...